Miskolci telepek

Wagner Tamás képei 2003-ban készültek Miskolcon, a Számozott utcákban és a Lyukó-völgyben. Az előző telepet jó tíz évvel később a „helyi hatóságok és a média >nyomornegyednek< hívja. Ez messze áll az általunk tapasztaltaktól. A számozott utcákat néhány sor szép, de szegényes téglaház alkotja. A házakat a közeli gyárak dolgozói kapták. Az utcák tiszták, és tele vannak különböző korú nőkkel, akik az utcában játszadozó és bicikliző csemetékre figyelnek. A hatóságok 2014. május 8-ával kezdték el a környék felszámolását, amikor elfogadták a lakástörvény módosítását, amellyel elkötelezték magukat, hogy megszüntetik a bérleti szerződéseket. A rendelet szerint azok, akiknek nincs tartozása és érvényes bérleti szerződéssel rendelkeznek, kártérítést kaphatnak, ha Miskolc határain kívül költöznek (körülbelül 1,5–2 millió forint, azaz 4800–6300 euró értékben). A számozott utcákban élők nagy részét a hajléktalanná válás veszélyezteti, hisz többségüket kártérítés nélkül tervezik kilakoltatni. Az önkormányzat lényegében nem konzultált a lakosokkal. A kilakoltatások már elkezdődtek.” A Számozott utcákból sokan Lyukó-völgybe menekülnek, ami a 60-as években a miskolci munkások hétvégi és nyári „paradicsoma” volt. (És lásd a jelenkorról a könyvtárban Turay Balázs albumát.)

RKD_2-6_MIT_LYU_001

RKD_2-6_MIT_LYU_001

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_002

RKD_2-6_MIT_LYU_002

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_003

RKD_2-6_MIT_LYU_003

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_004

RKD_2-6_MIT_LYU_004

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_005

RKD_2-6_MIT_LYU_005

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_006

RKD_2-6_MIT_LYU_006

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_007

RKD_2-6_MIT_LYU_007

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_008

RKD_2-6_MIT_LYU_008

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_009

RKD_2-6_MIT_LYU_009

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_010

RKD_2-6_MIT_LYU_010

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_011

RKD_2-6_MIT_LYU_011

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_012

RKD_2-6_MIT_LYU_012

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_LYU_013

RKD_2-6_MIT_LYU_013

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Lyukó völgy
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2002.

RKD_2-6_MIT_SZU_001

RKD_2-6_MIT_SZU_001

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_002

RKD_2-6_MIT_SZU_002

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_003

RKD_2-6_MIT_SZU_003

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_004

RKD_2-6_MIT_SZU_004

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_005

RKD_2-6_MIT_SZU_005

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_006

RKD_2-6_MIT_SZU_006

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_007

RKD_2-6_MIT_SZU_007

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_008

RKD_2-6_MIT_SZU_008

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_009

RKD_2-6_MIT_SZU_009

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_010

RKD_2-6_MIT_SZU_010

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_011

RKD_2-6_MIT_SZU_011

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_012

RKD_2-6_MIT_SZU_012

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_013

RKD_2-6_MIT_SZU_013

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_014

RKD_2-6_MIT_SZU_014

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_015

RKD_2-6_MIT_SZU_015

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_016

RKD_2-6_MIT_SZU_016

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_017

RKD_2-6_MIT_SZU_017

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_018

RKD_2-6_MIT_SZU_018

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_019

RKD_2-6_MIT_SZU_019

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.

RKD_2-6_MIT_SZU_020

RKD_2-6_MIT_SZU_020

Fotógráfia készítője:
Wágner Tamás
  • A kép címe: Számozott utcák
  • Készítésének helye: Miskolc
  • Készítésének ideje: 2003.